nomad.hupont.hu

Migration for creating another world

Milyen dolga volt a három pajtásnak a vándorútján? A svájci cimbora új életet akart kezdeni. Már nem elégítette ki a bankban elvégezendő munka. Azt halotta, hogy keleti országokban anyanyelvű tanárokat keresnek. Átmeneti munkának szánta, míg nem más tevékenységet talál. Azért ment a belvárosba, hogy különböző nyelviskolákban kérdezősködjön. Két helyen szerencse volt. Az egyik iskolába újra kellet mennie, hogy néhány órát látogasson. A másik iskolában próbatanítást kellett tartania. Átnézte az újságot egy kávézóban, mert albérletet keresett. Megszólított egy lányt, aki a társaival angolul és magyarul is beszélgetett. Megkérdezte, hogy nem tudna-e segíteni egy hirdetés fordításában. Elkezdettek beszélgetni. Azt mondta a lány, hogy egy helyi misszió talán átmenetileg szállást bocsájtana rendelkezésére. Ő is ott dolgozik, majd megérdeklődik. Erre a célra címeket is cseréltek.

Miután Eric reggel felébredett az alvóhelyén, neki is találkozója volt egy helyi lánnyal. Éppen egy darabkát a házi kenyérből és egy kis sajtot vett a hátizsákból, amikor felbukkant egy cica és kérte belőle a részét. Odatartotta a sajtot, de a cica csak szaglászott. Akkor vette észre, hogy az egyik lába sérült volt. Amikor a cica szemei szomorúan néztek rá, érezte, hogy még egy tekintet irányult rá. Egy lány szeme volt, aki valamit mondott saját nyelvén. Többször azt ismételte, hogy „cica". Odaadta neki a cicát és a lány azt jelezte, hogy törődni fog a sérült lábával. Ekkor Eric kutyája hívta magára a figyelmet, aki eddig felfedezőúton volt. Vörösös barna cocker volt. A gazdijához simult, utána a lányhoz. Füttyszóval visszahívta. Bemutatkozott és megmondta a kutyája nevét is, miután a lány nevét is megkérdezte. Csilla sétáltatta a kutyáját. Pamacs és Corie éppen megismerkedtek egymással. Eric azt kérdezte angolul, hogy gyakran viszi-e a kutyáját itt sétálni. A lány nézett, de megértette. Eric összecsomagolt és azt kérdezte tőle, hogy egy darabig kísérheti-e az úton. Együtt mentek a sziget kijáratához, ahol a körútra torkolt. Most megint haladtak el az a szökőkút előtt, amelyre még emlékezett az előző estéről. Látta, hogy a sziget a város és a folyó közepén terül el. Az orgona és az akácfa virágoztak. A gesztenyefa is teljes pompájában díszelegetett. Búcsúzott a lánytól és a cicától. A lány biccentett felé.

Tehát a vándoroknak első találkozójuk a várossal és egyes lakosaival megvolt. Most tapasztalhatták, ahogy az élet ebben az új környezetben alakul, és ahogyan ők lassan részévé válnak ennek a folyamatnak. A keletnek akkoriban az a szívó hatása volt, amely mindent befogadott. Mintha a folyó a város közepén az összes embert vonzotta volna, akik a világ minden részéről jöttek. 

Lili térkép nélkül bebarangolta a várost, nem használt közlekedési eszközöket, hanem hagyta, hogy a hullámzó tömeg elcsábítsa, és a belvárosba sodorja. Innen végigsétált egy fasoron, mígnem megérkezett egy parkba, amelyben egy tó és egy kis kastély volt, valahogy egy mesebeli kastélyra emlékeztetett. Még jobban vonzotta a folyó túloldalán lévő hegy, a kis, fehér kőből épült bástya, amely szintén úgy tetszett, mintha valami fantáziavilágból származó tünemény volna. Innen olyan csodálatos kilátás nyílt a városra és a folyamra, hogy egyszerűen elbűvölő volt. A könyves boltok is rabul ejtették. Volt egy sziget is a folyó közepén, amely paradicsomot jelentett a sportolók számára. Ide sportcipőjével jött Lili és körülfutotta, mielőtt az egyig uszodában még néhány hosszat úszott. Este egy folklórprogram során az emberek temperamentumáról alkotott fogalmot magának. Csizmás viseletükben, hangosan toppantva és sikongatva táncoltak bájos körvonalakban. Ezt a viseletet először egy gyermekfarsang alkalmából látta. Egy osztálybeli lány gyerekkorában meglátogatta az országot. Színes szalagok díszítették a fejét, volt rajta piros szoknya és természetesen csizma. Akkoriban nem különösen érdekelte a lány beszámolója a városról a fehér hídi folyónál, de elbűvölő jelenségként megmaradt emlékezetében. </p><p>Eric kocsmába ment, ahol kávézott. Itt szálláslehetőségek után érdeklődött turistáknál, egy elhelyezkedési lehetőségről egy egyetemistánál hallott. Az egyik turista ismerte az egyetemistát, aki meghívta nyárra. Kellett neki még egy lakótárs. Mivel Eric szimpatikus volt a fiatalembernek, majd egy jó szót akart szólni érdekében. Az egyetemista németül tanult és talán jól jönne neki, ha valaki tud kommunikálni vele ezen a nyelven. Este megint egy pubban akartak találkozni. Addigra Ericnek egy kicsit fel kellett frissítenie magát. A hosszú útja után biztosan erős illatokat bocsájtott ki. Tehát megkeresett egy fürdőt, ahol zuhanyozott, és azután ment reggelizni. A svájci, Carlo, aki tulajdonképpen Portugáliából származott, a szülei valamikor Svájcba költöztek, telefonált Annával. Jó hírei voltak a számára. A misszióban lakhat néhány hétig kevés pénzért. A nagy változásokkor ezt a missziót a menekülteknek szánták. Most a lakásokat önkénteseknek adták bérbe. Anna szólt az érdekében. Addig maradhatott, mígnem más célokra kell a lakás. Ebben az időben, amikor minden megváltozott, sok minden lehetséges volt. Beköltözőknek mindig adódott egy hely. Carlo még aznap beköltözhetett az új helyére. Ezért ki is jelentkezett a szállodából. Estére találkozót beszélt meg Annával. A lány majd a városról akart mesélni neki. Délután Carlo felfedezőútra akart menni. Nem bírt sokáig. Betért egy kávéházba, ahol az első benyomásait megrögzítette.

A három beköltöző olyan pontot vett irányba, amely akkoriban mágnesként vonzotta a különböző tájakról jött embereket.

Amikor Eric este az új ismerősével és annak barátjával együtt ült a kocsmában, csodálkozott, hogy a barátja ilyen jól tud németül. Abban egyeztek meg, hogy Eric hozzájuk költözik.




Amíg az oldal tulajdonosa nem helyez el itt tartalmat, addig a mai napi leglátogatottabb oldalak listája jelenik meg!

KIEMELT, REKLÁMMENTES OLDALAK

1. No.1 Étterem és Vendégház, Lux Faház jacuzzival a Mátrában Parádfürdőn

► Kiadó szobák,apartmanok,panzió,kuckó,kabin, romantikus faház privát pezsgőfürdővel a Mátrában kilátó és vízesés közelében.Kirándulás lombos fák között erdős ,hegyvidéki környezetben.SZÉP kártyákat elfogadunk.Étterem a helyszínen.T:+36705149513

no-caffeevendeghaz.hupont.hu

2. CENTER PLETENIH ŽIC, ZAŠČITNIH MREŽ IN BETONSKIH DROGOV KÓTAJI

► MREŽNA OGRAJA JE NAJCENEJŠA OGRAJA NA SVETU. PRI NAS DOBITE VSE, KAR POTREBUJETE ZANJO. IN KAR JE NAJPOMEMBNEJŠE: PO TOVARNIŠKI CENI!

novaograja.hupont.hu

3. NAPKOLLEKTOR HÁZILAG

► Napkollektor házilag. Ingyen melgvíz előállító napkollektort telepítsen házilag. Vízmelegítő napkollektor.

napkollektorhazilag.hupont.hu

4. NAPKOLLEKTOR ÁR, NAPKOLLEKTOR ÁRAK

► Napkollektor ár, ami neked is megfizethetővé teszi a saját napkollektor beszerzést. Kedvező napkollektor ár, gyors megtérülés

napkollektorar.hupont.hu

5. NARCONON - Alkohol és Drog Rehabilitáció

► A NARCONON, egy nemzetközi hálózat ami segít embereknek, hogy képesek legyenek alkohol és drogok nélkül boldog életet élni.

narconon.hupont.hu

6. NAPKOLLEKTOR ÁRAK NAPKOLLEKTOR ÁR

► Napkollektor árak, amik bárki számára hozzáférhetővé teszik a napkollektorokat. Kedvező napkollektor árak, gyors megtérülés.

napkollektorarak.hupont.hu

7. PRODAJNI CENTAR KOTAJSKIH ŽIČANIH OGRADA, OGRADA ZA DIVLJAČ

► ŽIČANA OGRADA JE NAJJEFTINIJA OGRADA NA SVETU. SVE ŠTO VAM JE POTREBNO MOŽETE PRONAĆI KOD NAS, OD A DO Ž. I ŠTA JE NAJVAŽNIJE: PO PROIZVOĐAČKIM CENAMA!

novaograda.hupont.hu

8. Vezetői szándék tréning - KASZA TAMÁSTÓL

► Ügyfeleim a képzés után azt érezték, hogy akaratuk teljesül. El tudnak végeztetni feladatokat.

nemszamit.hupont.hu

9. KÓTAJSKÉ CENTRUM VÝROBY DRÔTENÉHO PLETIVA, A BETONOVÝCH

► DRÔTENÝ PLOT JE NAJLACNEJŠÍ PLOT NA SVETE. HOCIČO BUDETE K TOMU POTREBOVAŤ, U NÁS NÁJDETE ÚPLNE VŠETKO. A ČO JE NAJDÔLEŽITEJŠIE: ZA VÝROBNÚ CENU!

novyplot.hupont.hu

LEGLÁTOGATOTTABB OLDALAK (MAI).

HuPont hirdetési rendszer

1. + Dr. Nem Doktor +

► Dr? Az itt lévő dr-ok jogosultak dr-ként a dr előtag használatára. A doktorokban, tanácsaikban megbízunk. De ön doktor? Nem vagyok Dr. De ettől még tudhatok. Tőlük tanulok 2011 óta. Dr...

dr-nem-doktor.hupont.hu

2. Három szóban el tudom mondani, mit tanultam az életről: mindig megy tovább.

► "A világ minden szépségéért sem akarnám elcserélni az egyéniségemet, még akkor sem, ha nincs benne semmi különös. Én én magam vagyok, és ez több annál, amit néhányan elmondhatnak magukról."

mindigvantovabb.hupont.hu

3. ___ KÓTAJI KERÍTÉSGYÁRTÓ ___ MINDEN GYÁRI ÁRON !!!

► A DRÓTKERITÉS A LEGOLCSÓBB KERITÉS A VILÁGON. AMI SZÜKSÉGES HOZZÁ AZT NÁLUNK MEGTALÁLJA A-Z -ig. FÉM, ÉS BETON KERÍTÉSOSZLOPOK, HORGANYZOTT, ÉS ZÖLD DRÓTHÁLÓ, BETON LÁBAZATI ELEMEK, 3D-s KERÍTÉSPANELEK, ÉS KIEGÉSZITŐK.

kerites.hupont.hu

4. Angol nyelvkönyv - azoknak akik szeretnének IGAZÁN jól angolul!

► Sokszor belefogtál már az angol nyelv megtanulásába, de mindig elakadtál? Megvan a megoldás! Ez a nyelvkönyv meg tud tanítani angolul.

angol-nyelvkonyv.hupont.hu

5. Nézz körül!Ha van kedvenc sztárod énekesed akkor ez a te oldalad

► Ezen az oldalon sztárokat,énekeseket találsz,olvashatsz róluk.

hiressegek.hupont.hu

6. Minden ami akác !

► Akácból készült szélezetlen és szélezett deszkák, lécek,pallók, gerendák,szőlőkarók, kerítéselemek,tűzifa,tűzifa házak,rönkházak,kerítések,rönkágyak,ötletek-inspirációk barkácsolóknak.

akacdeszka-akackerites.hupont.hu

7. Karcagi Kunlovarda - Lovas programok - Vendéglátás - Pihenés

► Lovas programok, lovasoktatás, lovaskocsikázás, relaxációs lovaglás, csikós bemutató hangulatos családi környezetben

kunlovarda.hupont.hu

8. PRO-SPORT

► Bács-Kun Sport - Bácsalmás, Kunbaja és környéke sportja - folytatás: 2011./XVI. évfolyam Labdarúgás, Kézilabda, Asztalitenisz, Cselgáncs, Diáksport, BSC 1913-2013.

pro-sport.hupont.hu

9. Minden ami szórakozás! Sztárok, sorozatok, filmek, képek, viccek, idézetek

► INTERNETES PÉNZKERESÉSI LEHETŐSÉGEK!!! Egy klikkelést megér!

minden-ami-szorakozas.hupont.hu

10. BonitArt

► Fiatal cégünk valamennyi munkatársa azt vallja: egy munka akkor lehet jó, akkor szolgálhat a megrendelők elégedettségére, ha hiteles, ha jó, ha művészi. Ars poetikánkat nevünk is tükrözi, de igazolja minden eddigi munkánk is.

bonitart.hupont.hu

11. VICTORY DEKOR

► A Nagykanizsán 1994 óta működő Victory Dekor célja vállalkozók, cégek és magánszemélyek reklám,dekorációs igényeinek kielégítése. Bízom benne, hogy hamarosan Önt is elégedett ügyfeleim között köszönthetem.

victorydekor.hupont.hu

12. http://tukoraltaltalanyos.hupont.hu/ REJTVÉNYEK KICSIKNEK

► Ezen az oldalon Bibliai ihletésű, rejtvényeket találhattok rejtvénytípusonként csoportosítva.

rejtvenyekkicsiknek.hupont.hu

13. Rémtörténetek, szellemes sztorik, ijesztő furcsaságok

► Reméljük jól szórakozol az oldalunkon! Jó olvasgatást!

remsztorik.hupont.hu

14. Víz- gáz- fűtésszerelés Budapesten, fűtéskorszerűsítés!

► FŰTÉSKORSZERŰSÍTÉS kondenzációs gázkazán telepítésével, kéménybéleléssel, engedélyeztetéssel. Családi ház, lakás, iroda épületgépészeti tervezése, szerelése!

cirkomester.hupont.hu

15. Magyarország képeslapokon

► Magyarország települései képeslapokon

mokepeslapok.hupont.hu

16. Éder-Ház Kft

► Új építésű,tehermentes,családi házak,fizetés könnyítéssel, magas műszaki tartalommal eladók.Az összes mindenkori kedvezmény igénybe vehető a Kft tulajdonában lévő házakra.

ederhazkft.hupont.hu

17. MINDEN SZEMNAGYSÁGÚ MURVA SZÁLLÍTÁS, ÁRAK BUDAPEST

► Kerti murva, 2-5 murva, 5-12 murva, 12-20 murva, 20-55 murva, 0-20 murva, poros murva, töltő murva, murva szállítás.

murvaszallitas.hupont.hu

18. D a n i s R A C I N G

► www.DanisRacing.hu

danisracing.hupont.hu

19. Supernatural

► Ez az oldal azoknak készült, akik ráharaptak az Odaátra. Nekem sikerült, ezért összegyüjtöttem erre az oldalra minden olyan információt, ami hiszem, hogy nem csak engem, hanem sok más embert is érdekel, és a jó hír: mindig frissítem.

odaatfans.hupont.hu

20. MOBIL KEMENCE GYÁRTÁS, FORGALMAZÁS. T+T KFT. DEBRECEN, Vadvirág u.15/c

► Vissza a hagyományokhoz! Étkezzen egészségesen, megőrizve ételei ízét, felidézve az elmúlt idők hangulatát! Tegye élménnyé a családi vacsorákat, baráti összejöveteleket! A múltunk kötelez!

mobil-kemence.hupont.hu

21. Minden ami Selena!

► Ha tudod, hogy ki született 1992. július 22-én, valószínűleg tudod, ki a 'sztár' az oldalon!

imadjukselenat.hupont.hu

22. FOGÁSZATI MAGÁNRENDELŐ ENYINGEN

► A megnyerő, szép mosolyt mindenki megérdemli

cirt.hupont.hu

23. Darázsirtás azonnal 06 70 424 9142

► Non-stop darázsirtás azonnal, garanciával Budapesten és országosan, 06 70 424 9142, darazsak irtása házilag tanácsok.

darazsirtasa.hupont.hu

24. Divat őrűltek

► Minden ami divat! :)

divat-orultek.hupont.hu

25. OLASZ AUTÓALKATRÉSZEK - MaTi-CaR Alkatrészek elérhető áron Miskolcon...

► ALFA ROMEO - FIAT - LANCIA autóalkatrészek hihetetlen áron! Olasz autóalkatrészek akciósan!

olasz-auto-alkatreszek.hupont.hu

26. TOYOTA ALKATRÉSZ MISKOLCON! TOYOTA ALKATRÉSZEK AKCIÓS ÁRON!

► Gyári-, utángyártott autóalkatrészek TOYOTA 4-RUNNER, AYGO, AVENSIS, AURIS, CAMRY, CARINA, CELICA, COROLLA, DYNA, HIACE, HILUX, IQ, LAND CRUISER, PICKUP, PREVIA, PRIUS, PREMIO, RAV4, STARLET, URBAN CRUISER, VERSO, YARIS típusokhoz akciós áron!

toyota-alkatreszek.hupont.hu

27. Weboldalkészítés Budapest, Webáruház készítés Budapest, Keresőoptimalizálás

► Egyedi fejlesztésű weboldal és webáruház készítése, keresőoptimalizálás, arculattervezés, Online marketing

weboldalkeszitesbudapest.hupont.hu

28. Énekesnők tárháza

► Sziasztok! Ez az oldal a legmenőbb énekesnőkkel foglalkozik!! :D Megújultunk! :D Rajta vagyunk a Facebook-on is Sztárok Tárháza néven!! Lécci Like-olj! köszi :D

annemcclain.hupont.hu

29. i d é z e t e k *_*

► ... Örüllök h. Erre az oldalra Kattintottál! (: Ha idézeteket keresel vagy verset ha csak jól szeretnél szórakozni, akkor jó helyen jársz! (: Kellemes időtöltést, és gyere vissza máskor is! (: puszii♥

szomruidezetek.hupont.hu

30. Kasza Tamás, Lezárás Specialista Oldala

► Ha már értékesítesz, akkor keress vele pénzt is, ismerd meg a lezárás lépéseit: www.lezarasspecialista.hu

lezarasspecialista.hupont.hu

31. Érd info

► Minden információt ÉRDről az ÉRDi polgároknak és az ÉRDeklődőknek.

erd.hupont.hu

32. kuti robi

► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.

robimusica.hupont.hu

33. NAGY ANYÁINK HÁZIPATIKÁLYA ÉS A RÁKRÓL

► TERMÉSZETES SZÉPÍTŐ SZEREK,,ÉS RÉGI HAGYOMÁNYOS NÉPI GYOGYÁSZAT

tepesztalatok.hupont.hu

34. Csak foci

► Az egész foci, semmi más

csakfoci.hupont.hu

35. Star oldal mindenkinek

► Követjük a sztárok napjait minden eggyes pecben és 10 percenként frissítünk és minden egyes nap új sztár látható és minden nap egy új oldal:Dcsak nektek de azon kivűl minden sztárrol szó esik és minden sztárrol adatotkaphatsz meg képet,és nyerhetsz

staroknapjai.hupont.hu

36. Irkafirka - Veronika módra

► Légy vidám !

irkafirka-veronikamodra.hupont.hu

37. Üdv az oldalamon!=)

► Nézz körül kicsit ezen az oldalon,mert jó dolgok vannak itt.Ajánlom a képek menüpontot,hátha valamelyik megtetszik és asztali háttérkép lesz belőle! Jó szórakozást!

kissadrian.hupont.hu

38. Hungary Shih-tzu Breeder - Shih-tzu kennel Kennel name: BEST FIRST

► Nagyon szeretem a Shih tzu fajtát, úgy döntöttem,hogy életcélom ezeket a szép és szeretni tudó kedvenceket tenyészteni. Dósa Nikolett Tel.:+36 30 983 2578 Shih-tzu Kennel name: BEST FIRST

hungary-shihtzu-breeder.hupont.hu

39. Ágyi poloska irtás Budapest +36 70 415 6666

► Ágyi poloska irtása Budapest területén, garancia az irtásra, akár 24 órán belüli kiérkezéssel, környezetkímélő szerekkel +36 70 415 6666.

agyipoloskairtasbudapest.hupont.hu

40. MaTi-CaR ALKATRÉSZEK ELÉRHETŐ ÁRON MISKOLCON....

► Új, utángyártott, és gyári alkatrészek elérhető áron Miskolcon. Minden autótípushoz: ALFA/AUDI/BMW/CITROEN/CHEVROLET/DAEWOO/FIAT/FORD/HONDA/KIA/LANCIA/LEXUS/MAZDA/MITSUBISHI/NISSAN/PEUGEOT/RENAULT/SAAB/SEAT/SKODA/VW alkatrészek elérhető áron..

alkatreszekmindenautohoz.hupont.hu

41. Andi77 tuti tárkonyha

► Kipróbált, ismert, könnyen elkészíthető finomságok receptjeit gyüjtöttem össze

andi-tutireceptek.hupont.hu

42. Nem minden Fekete-Fehér

► Figyelmeztetés!!! Fiúk kizárva! Nem minden fekete-fehér, még ha ez az oldal az is! XD

olvaso-oldal.hupont.hu

43. Napelem rendszerek teljes körű kivitelezése

► Cégünk napelem rendszerek teljes körű kivitelezésével, telepítésével foglalkozik

napelemesrendszer.hupont.hu

44. HOKÉV horgászbotok és egyebek...

► HOKÉV horgászbotok képekkel, horgászbotok felújítása - részletes, fényképes leírással, horgászorsók a '70-es, '80-as évekből, régi horgászorsók felújítása, karbantartása

hokevhorgaszbotok.hupont.hu

45. Egyedi konyhabútor készítés Budapesten +36 70 243 9439

► Egyedi konyhabútor készítést vállal Budapesten Fogas Zoltán asztalos mester +36 70 243 9439. Akció: modern konyhabútor, elemes konyhaszekrény

egyedikonyhabutorkeszites.hupont.hu

46. Kárpitos,RESTAURÁTOR 0670 594 8067 Deák Antal - Budapesten és országosan.

► Kárpitos - Bármilyen bútor KÁRPITOZÁS RESTAURÁLÁS- Budapest és környékén-Garanciával!Minőségi kárpit,szövet és bőrválasztékkal. Hívjon Bizalommal Országosan.

butorok-felujitva.hupont.hu

47. Komoly és Komolytalan

► Ahogy a teremtés vagy a rendrakók szerkesztik

latomszol.hupont.hu

48. MaTi-CaR Alkatrész- Koreai és Japán autóalkatrészek elérhető áron Miskolcon

► Gyári-, utángyártott Koreai és Japán alkatrészek elérhető áron Miskolcon! CHEVROLET/DAEWOO/HONDA/HYUNDAI/ISUZU/INFINTI/KIA/MAZDA/MITSUBISHI/NISSAN/TOYOTA

japanautoalkatresz.hupont.hu

49. RE - FLEXI - OK

► "Ágyúval verébre?!"

reflexiok.hupont.hu

50. Sicambria-Alba Regale-Fehérvár, Buda Vetus-Ősbuda-Óbuda

► Királyi fehér fővárosunk Sicambria, Alba Regalis, Fehérvár, Buda Vetus, Ősbuda azaz Óbuda, Szűz Mária sziget, Veteri Pest-Antiqua Pest ősi városaink és múltunk eltitkolt történelmünk kutatásával és feltárásával foglalkozó oldal

albaregalis.hupont.hu

51. ANTENNABOLT-WEBÁRUHÁZ A BP 1174.BOCSKAI U 29.

► TEL:0612570573,+36309847295 MINDIGTV,FÖLDI ANTENNA, MŰHOLDVEVŐ,KAMION ANTENNABOLT.

sat.hupont.hu

52. Balos

► Baloldali értékeket képviselö honlap

balos.hupont.hu

53. Füstcső, füstcső könyök, kályhacső idom, tartozék gáz-, vegyestüzeléshez

► Alu-, fekete-, zománcozott-, szinterezett füstcső, füstcső könyök és egyéb kályhacső tartozékok kis- és nagykereskedelme ONLINE rendeléssel, országos házhozszállítással, BUDAPESTEN + 44 településen INGYENES HÁZHOZSZÁLLÍTÁSSAL

fustcso.hupont.hu

54. MaTi-CaR Alkatrészek - AUTÓALKATRÉSZEK ELÉRHETŐ ÁRON MISKOLCON...

► Új, utángyártott alkatrészek kedvező áron Miskolcon. AUDI, BMW, CITROEN, CHEVROET, DAEWOO, FIAT, FORD, HONDA, HYUNDAI, KIA, MAZDA, NISSAN, OPEL, PEUGEOT, RENAULT, SEAT, SKODA, VW alkatrészek! Szinte minden autóhoz alkatrészek elérhető áron..

maticar-alkatreszek.hupont.hu

55. ERDÉLYBE UTAZZ

► ERDÉLY, SZÉKELYEK, MAGYAROK-HUNOK-ATILLA, MAGYAR ŐSTÖRTÉNET, HONISMERET-MAGYARSÁGTUDOMÁNY-MAGYAR NYELV EREDETE, MAGYAR VERSEK, KIRÁNDUÁS, ERDÉLYI UTAZÁS, ERDÉLYI SZÁLLÁS, SZÉKELY VICC, SZÉKELY KONYHA-MAGYAR KONYHA

erdelybeutazz.hupont.hu

56. Hács története

► Író - szerkesztő: Kubik György

hacstortenete.hupont.hu

57. ~Music4ever~

► Zene.Sztárok...minden.

aneemusic.hupont.hu

58. TÖRÖKSZENTMIKLÓSI RÓMAI KATOLIKUS PLÉBÁNIA HONLAPJA

► 5200. TÖRÖKSZENTMIKLÓS, SZENT MIKLÓS TÉR 1. TELEFON/FAX: +3656 390-395 IRODA TELEFONSZÁMA: +36309745488 EMAIL CÍM: rkplebaniatmiklos@freemail.hu

rkplebania.hupont.hu

59. Védett Föld

► Föld és Természetvédelem: (Védett és kipusztult állatfajok - Védett növényeink) A Tasmán Tigris - (másnéven) - Az Erszényes Farkas. (Veszélyeztetettségi státusz: besorolás)

vedettfold.hupont.hu

60. Kutya

► Ez az egész oldal csak kutyákról szól! A - Z-ig

balukacska.hupont.hu

61. Lola Vendégház Siófok

► NYARALJON SIÓFOKON, A JÓL FELSZERELT CSALÁDIAS HANGULATU LOLA VENDÉGHÁZBAN, AHOL 4 KÜLÖN BEJÁRATU ÉS "SAJÁT"UDVARRÉSSZEL RENDELKEZŐ APARTMAN VÁRJA A PIHENNI VÁGYÓ CSALÁDOKAT ÉS A BARÁTI TÁRSASÁGOKAT.

lola-vendeghaz-siofok.hupont.hu

62. SZEDD MAGAD SZOB Dunakanyar

► Gyümölcseink: ŐSZIBARACK, SÁRGABARACK, KÖRTE, ALMA, cseresznye, meggy, KAJSZIBARACK. Gyümölcsös a Dunakanyarban SZOBon, BUDAPESTtől 50 km-re Északra.

szeddmagad.hupont.hu

63. A Pécs és környéke melegburkoló - parkettás!

► Máté Tamás vagyok, melegburkoló-parkettás. Több éves szakmai múlt mellett olyan referenciákkal rendelkezem, amelyek biztosítékot nyújthatnak az Ön számára is, hogy a munkámat megfelelő minőségben, korrekten fogom elvégezni.

mateparkett.hupont.hu

64. HATODIK NAPON

► HÍREK, ÖSSZEESKÜVÉSEK, FILMMOZAIK, STB.

hatodiknapon.hupont.hu

65. GLUTÉNMENTES ÖVEZET

► Hogyan fogyhatsz 50 felett gluténmentes diétával?

glutenmentesreceptek.hupont.hu

66. Névnapi verses köszöntők, képeslapok - Pál Júlia tollából

► Különleges, verses névnapi köszöntők, képeslapok, nevek jellemzése, jelentése, saját versek

nevnapikoszontok.hupont.hu

67. Fülöp Menyhért plébános

► Észak Angliában, Skóciában és Walesben élő, dolgozó magyarok plébánosa

fulopmenyhert.hupont.hu

68. HÁRMASHATÁRHEGYI SPORTREPÜLÉSÉRT ALAPÍTVÁNY

► A sportrepülők és egyesületeik érdekvédelmi szervezete. Közhasznú szervezet. Alapítva 1990-ben.

harmashatarhegy.hupont.hu

69. Varga Géza: A székely rovásírás

► Nemzeti írásunk teljesebb leírásának vázlata

szekely-rovasiras.hupont.hu

70. Woma duguláselhárítás Budapesten

► Azonnali duguláselhárítás Budapesten, ingyenes kiszállással, garanciával, korrekt árakkal, Csongrádi László 06 20 293 44 00!

dugulaselharitasbudapest.hupont.hu

71. Magyar Dízel és Villanymozdonyok

► Aki imádja a mozdonyokat, az jó helyen jár!

vasut.hupont.hu

72. Korrupció az igazsászolgáltatásban

► Törvénysértések sorozatban! A törvénysértés lenne a főszabály?Lehet, hogy bírósági diktatúra van? Tekintélyelv, avagy mi lehet mögötte? Választottbírók és állami bírók segítségévelel elcsalt milliárdok. Haveri kapcsolatok? Vagy mi van itt?

korrupcio.hupont.hu

73. Látogatottságnövelés Ingyen és Hatékonyan! Több honlap látogató ingyen!

► Itt bevált látogatottság növelési tippeket találhatsz és feliratkozhatsz az ingyenes tanfolyamra! Tedd eredményessé a HuPont.hu weboldalad!

latogatottsagnoveles.hupont.hu

74. MAGYAR Locsolótömlő, ipari tömlő, öntözés, kert, otthon

► locsolótömlő, kerti tömlő, szivattyútömlő, szívótömlő, tömlővég, tömlőösszekötő, tömlőcsatlakozó, szivattyú, gyorscsatlakozó, 1"-os gyorscsatlakozós rendszer, bilincs, szórófej, takaróponyva, szerelvény, Weekend Master, Master Extra, Master Plus, ATS

locsolotomlo.hupont.hu

75. Tengerimalacok, sorozatok, Harry Potter, Anubisz házának rejtélyei!

► ...

t-malacok.hupont.hu

 



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 11
Tegnapi: 15
Heti: 241
Havi: 26
Össz.: 116 368

Látogatottság növelés
Oldal: Nomádok III
nomad.hupont.hu - © 2008 - 2025 - nomad.hupont.hu

A honlap magyarul nem csak a weblap első oldalát jelenti, minden oldal együtt a honlap.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »